Két napja visszaköltöztem a radványkerti kisszobámba. Újra benne élek abban a kertben, ami eddig leginkább a szívemhez nőtt. Van most benne egy kétágú almafa. Én oltottam még odahaza, a szüleim kertjébe. Egy magról kinőtt, aztán magárahagyott, azután tőbe kivágott, azután mégis kihajtott vadalma hajtásába oltottam. Kétfélét raktam bele, egyet a csúcsára, egyet az oldalára, hátha az egyik megered. De mindkettő megeredt. Azután sajnáltam kivágni az egyiket, inkább egyenlőre metszettem. Azután kiderült, hogy otthon inkább útban van, oda más a terv, nincs rá szükség. Így hát tavasszal átültettem ebbe a kertbe. A régi nagy főgyökérről le kellett válasszam, mert ott kicsit korhadt volt. Erősen vissza kellett metszem a koronáját ,is, hogy a saját kis oldalgyökerei elbírják. De most úgy látom, túlélte, mindkét ága él és virul...
Az életem alakulását segített megértenem...

Lezárult most egy korszak ezzel a monserrat-évvel. Végül szépen lekerekedett. Sok minden helyre került, tisztult, bontakozott bennem és körülöttem is ez az egy év alatt is. És most jó kicsit kiszakadni, újat kezdeni. Rájöttem, hogy szeretek költözködni. Rákényszerít, hogy rendet rakjak magam körül, és átnézzem, mi minden köt a földhöz. Titkon azt hiszem ez is egy örömforrásom, hogy "minden a helyére kerüljön". Jó ezt látni és részesének lenni. Kezdem érteni, miért imádkozunk a jó halál kegyelméért. Szeretnék majd egyszer úgy elköltözni innen, hogy jó szívvel tekinthessek vissza, rendben hagyom itt ezt a világot. De azért még messze vagyok ettől! Még nagyon sok a rendezetlenség, kapkodás, sötétségben járás. Mert rájöttem, hogy igazán az nyugtat meg, ha az Isten rendjében élek. Ha a Lélekre tudok figyelni minden pillanatban, az Ő indíttatásait követem, és megteszem az Ő akaratát. Sokszor írok listákat - akár csak egy napra vonatkozóan is - hogy mi mindent kellene megtennem, még be is számozom a "legjobb tudásom szerint" amit gondolnék, hogy az Istennek is fontos és tetszhet...De már sejtem, hogy nem ezeket a listáknak a minél teljesebb kipipálását kéri Ő tőlem, hanem hogy mindezeket hogyan végzem, hogy tudok e jelen lenni közben, Rá figyelni, ha kell, elengedni, és a spontán jövő helyzetekben is tanúságot tenni az Ő szeretetéről. Hogy immár nem az anyagi világ problémáit kell pusztán leküzdeni, hanem a lelkekre figyelni, és Vele "harcolni". Neki szeretnék immár önkéntese és szolgája lenni!
És ami így sikerül, az éppen elég, sőt a legtöbb lehet, ha egészen beleteszem magam.
Él bennem Wagner Viktória mondata: " a mi fegyverünk a megdöbbentő szeretet!"

Szóval ettől azért még messze állok. De még kaptam kis időt. Közben meg olyan jól megy sorom, hogy Mihály testvér szavaival "nem győzök elég hálás lenni az Istennek!" Csak ilyenkor még jobban tud fájni a sok hitetlenkedésem és hálátlanságom...Mert ő aztán sok mindent enged is kipipálni a tennivalós listámból, sok minden sikerül is az anyagi világban is, sok minden egész kézzel fogható gyümölcsöket is terem. A kerttel is néha elégedetlen vagyok, "hogyan is nézhetne ki pedig" de "eléggé tud tetszeni" most így is. Sok minden virágzik, egész sok gyümölcs is mutatkozik, és egész sokat fel is használunk, "jó helyre kerül". Túléltem azt hiszem a munkacsúcsot, a hatalmas cseresnyefa is leérőben van. Sokat le tudtam szedni, el is rakni, elajándékozni, és tudtam elengedni is néha, hogy van aminek meg kell rohadnia...

Nagyon sok gondviselés-tapasztalatot gyűjtöttem itt a jezsuitáknál. Tényleg a tenyerén hordozott, testestül lelkestül. Persze voltak kisebb szárazabb, sötétebb időszakok a télen, volt a tavasznak is krízises indulása, de végül szépen bontakozott a nyárra és ígéretesnek mutatkozik a nyár még hátralevő része, és gyümölcsözőnek az ősz.

Sok éves keresési időszakom után most úgy érzem, "megszánt" az Isten, és utat mutatott, reményt erősített bennem, hogy helyet és munkát ad az Ő kertjébe, társat is adott mellém, és formálja bennem az örömhírét is mások számára.

Azt remélem, egyszerűsödik most az életem. Kétlakiságból, és a sokféle feladatból egyszerűsödhet az életem. Talán világosabban látom, merre kell keresnem. Talán a lelkiekben is tisztul, mire, Kire is kell figyelnem. Habár a jövő kérdése még mindig bizonytalan - lehet, mindig az is marad - de most ezt így meg tudom szeretni.

Az élet pedig mintha a mi pörgéseinktől, próbálkozásainktól, erőlködéseinktől, hullámzásainktól függetlenül növekedne, bontakozna megújulna szép lassan bennünk és körülöttünk...