A kora tavaszi első nagy lelkesedés után kis megállás következik. Szeretnék rátekinteni, én hogyan is kapcsolódom ehhez a tavaszhoz.
A korán vágott mandulaágak elindultak a kibontakozásban itt az ablakomban, egy kis üveg vízben. Sokat néztem őket, valamiféle reménységem volt bennük. Aztán már éppen ki akartaak pattanni, már látni lehetett a rózsaszín szirmokat, mikor elmentem négy napra. Mikor visszaértem, akkor vált egyértelművé, hogy már nem fognak kinyílni, inkább megszáradtak.
Február végén volt egy nagy Útkeresős est, ahol mi önkéntesek is kivonultuk a termékeinkkel. Sokat készültünk rá: kis teafüves, fűszeres papírtasakokat készítettünk, saját sütésű kenyeret vittünk a lekvárjainkhoz kóstoltatni, aszalt gyümölcsöt, pörkölt magokat, zöldeket, almát, palántákat, mécsestartókat és újramécseseket, rostos almalevet és négy féle pálinkánkat... Dizájnt is adtunk neki, logót terveztünk, ahhoz egyszerűsített pecsétet, címkéket. Sőt beindítottunk egy kisebb imasámli műhelyt Imre szabadalmával és segítségeivel.
Sok pörgés, sok munka, és végül egész szép asztalt állítottunk össze. Igazán elégedett lehetek a képpel. Kicsit éreztem benne erőltetést a részemről, de végül is a fiúk is belementek, és azt hiszem élvezték is a folyamatot, a munkákat is.
Leginkább bennem kezdett valami szomorúságféle úrrá lenni. Azt veszem észre sokszor, hogy ezeknek a sikereknek az érdekében olyan dolgokat is feláldozok, amiknek a következtében valahogyan épp a lelki dolgok kerülnek hátrébb. Akár csak az, hogy a sok pörgésben nem pihenek eleget, sokszor ezeken járatom a fejem még este is, hogy mit kellett volna, mi kéne még beleférjen. Aztán sok kapkodás, rohanás, figyelmetlenség, bosszankodás, fáradtság. Nem igazán használ se az emberekkel, se a kerttel való kapcsolatomban, és az imádságaim is sokszor csak a Jézus-imában merülnek ki: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam! Ments meg, szabadíts meg, mert én a saját erőmből már nem bírom, nem látom, nem tudom.
A "világ" megmentésében pedig szépen haladnék. Azt hiszem az anyagi adottságokból, erőforrásokból ahhoz képest itt most nagyon hatékonyan hozunk ki - még akár látványosnak is mondható - eredményeket. Azt hiszem sokak elvárásának megfelelek. És ezek akár meg is erősíthetnének a szép terveimben, hogy ezt lassacsán ki lehetne terjeszteni, fel leheetne futtatni több helyen, többek bevonásával. Láncolatot lehetne elindítani a világ megmentésére...
De ez mégsem hozta meg a békémet és boldogságom. Megtapasztaltam, hogy hej, Leó testvér, bizony nem ebben rejlik a tökéletes öröm. Sőt, kezdem azt is érteni, hogy mit mond a Sátán a hegyen. Hogy az "evilág" minden sikere az ő kezében lehet, ha - kicsit erős képpel - beállok az ördög ügyvédjének. Csodálom Jézus határozottságát, mikor erről a földi dicsőségről, látványos sikerekről lemond. Lemond arról, hogy úgy tegye a jót, ahogy azt Ő akarja, inkább az Atya akaratát keresi mindenben.
A múlt vasárnap után lett ez nekem kicsit világosabb. Pár nappal hamarabb felhívatk, hogy egy kanadai jezsuita gimnázium 25 fős hokicsapata vasárnap délután itt fog meccsezni, és délelőtt szeretnének 2 órát önkénteskedni. Nem tudnék én segíteni értelmes munkát adni. Micsoda szép kihívás, gondoltam én. Mondhattam volna nemet. De én inkább azt, hogy: persze, megoldjuk! Épp ki kellett vágni nagyobb fákat, annak az aprítását rájuk tudom bízni, kaptunk még egy zsák törni való diót is, meg a közeli gyerekotthonban is volt egy pár sokemberes kerti munka.
Megint sok szervezés, pörgés, rákészülés. Másokat is bepörgettem, és valóban egész jó kis alkalom lett, ahhoz képest nagyon hatékonyak voltunk. Minimális veszteségek, és sok minden helyére került. Még aznap is megkérdezték, ne rendeljenek- e a hotelben ebédet. De én mondtam, nem kell, megoldjuk! Mégiscsak úgy illik. Főzünk valami magyarosat nekik, megvendégeljük, hamár nekünk dolgoznak. Előző nap kaptunk is nagyobb adag adomány kaját, abból és más adományokból a "konyhai szolgálat" sok ügyességgel feltuningolta sokféle "magyaros" ebéddé. Szépen megterített napsütéses kerti asztalnál kb. 30 ember lakott jól (1800Ft pluszz vásárlással).
Szóval igazán hatékonyak és sikeresek voltunk. Csak aztán vettem észre, hogy pár ember - köztük én is - nyugodt vasárnapját kellett rááldozni.
Aztán jó az Isten, azzal hogy én elhagyom, Ő nem hagy el engem. Tud jót kihozni az én hibáimból is...
Azért többeknek jó élményként maradt, nem vették úgy a szívükre. Csak nekem megy nehezen, hogy megbocsássak magamnak.
Tényleg ezt kell tegyem? Tényleg ezekre az eredményekre, terményekre, anyagi javakra van szüksége a világnak, a környezetemnek? Ezt kérné tőlem az Isten?
Ó bár felismerném legalább ezen a napon, ami békességemre válnék!
Az ablakomba kicseréltem az ágakat. Most palánták növekednek. Bár már most van egy sejtésem, hogy itt kevés fényük van. És mostanában már nem szeretem nagyon az átültetgetéseket.
Kint mostanra teljes pompájában virágzik a mandulafa. Igazi tavasz illatot áraszt. Jó idő van, méhek is járják. Még szép termés lehet rajta őszre,
szeretettel:
Áron
