Tél lett a kertben.
Nem hirtelen jött. Nem hozott nagy fagyot, és havat. Lassan kúszott be köddel, nyirkossággal, hűvössel és növekvő sötétséggel. De nem zavart ki a kertből, bee a házba, hogy maás munkák után nézzek. Vannak még most is időszakok, amikor még nyugodtan lehet kint dolgozni, átültetéseket, tavaszi előkészítéseket végezni. Még kozmetikázhatom az arculatát, még kaptam ajándékba időt, hogy pótoljak olyan munkákat, amire tavasztól őszig nem jutott idő...

Mégsem esik jól sokáig kint lenni. Valahogy belémkúszott ez a hideg, elmúlás hangulat. Sokszor rámtör a magányosság érzése, és hogy kiért, miért is csinálom ezt. Kezdtem elvágyódni és irígykedni másokra, akik legalább közvetlenebbül emberek között dolgoznak. Az jutott eszembe, hogy még egy portásnak vagy takarítónőnek is több lehetősége van megélni, hogy másokért dolgozik, és alkalma is több adódik, hogy kapcsolatba kerüljön, hogy valahogy kifejezze, próbáljon másokat szeretni.
Aztán tovább gyengített, mikor a meglevő terményeimnek kerestem helyét. Valahogy nem találtam még meg. Gondoltam, hogy ahol most lakom, ott minden költségemet fizetik, akkor én is szívesen bedobom mindenemet, használják egészséggel. De akkor aztán elkezdtem variálni. Listát írtam róla, szétküldtem, hogy rendeljenek belőle. De nem váltott ki nagy hullámokat. Aztán újra és újra előjön, hogy mondjak egy árat, úgy könnyebb kérni. Az én oldalamról (és sok más elvárásból is) hogy akkor már próbáljam ki, milyen a "kistermelők élete", nézzem meg, mennyire tudnám fedezni a költségeim. Legyek kicsit önállóbb, szabadabb. Végre próbáljak kicsit beilleszkedni a normális emberek munka és pénz világába. Akár a hosszútávú döntésembe se befolyásoljon annyira ez az anyagi egymásrautaltság : ne az vigyen a jezsuiták felé, hogy itt kényelmesen el tudnék éldegélni. De aztán elment a kedvem ettől a számolgatástól, papírozástól. Inkább csak rágörcsölés, szorongás lett belőle, hogy csak bonyolítom az életem. Most mennyi munkaórára jönne ki egy marék aszaltgyümölcs, vagy számoljam fel Mskabácsi tornáztatását?  És mennyivel szorozzam fel? Igaz, az önbecsülésemen lehet, hogy segítene, de azért esélyes az is, hogy amit a piac megfizetne a munkámból, abból nem biztos, hogy itt megélnék...

Sok más nehézségeim is előjöttek itt a tél közeledtével. Kapcsolataim, barátságaim is meglazultak. Nem áldoztam rájuk sok időt és energiát. Volt benne kis tudatosság is, hogy most próbáljam, milyen eegy szerzetes élete, aki nagyobb távolságot vett a régi kapcsolataitól, családjától. Reméltem, hogy ez a sivatag" jó környezet lehet a magam rendbetételéhez.
De valahogy az Istent is távolabb érzem, nehezen találom az életemben mostanában.

De észre kellett vegyem, hogy amik közösek ezekben, hogy mindezek rólam szólnak, és magam körül pörgetnek. Csak növelik a sötétséget.


"Ne haragudj ránk Urunk, és ne emlékezzél többé gonoszságunkra;
íme elhagyottá lőn a Szentnek városa, pusztasággá Sion
és árván maradt Jeruzsálem, a te szentségednek és dicsőségednek lakóháza,
ahol atyáink dicsőítettek téged.

Vétkeztünk, s mint tisztátalanok olyanná lettünk,
s mint a falevelek, földre hulltunk.
Íme gonoszságaink, mint a szélvész elsodornak minket;
elrejtetted előlünk arcodat, és önnön gonoszságunk markába adtál minket.

Azért vannak csillagok is a sötétségben. Szeretnék ezekről is írni. Találkozások a kertben. Lelkes emberek, akiknek a kerti munka felüdülés, akkor is, ha sötét van és köd. Kisugárzik az örömük rám is. Járogatok ki tornázni a jó Mihály testvérhez is Pilisvörösvárra. Az is nagyon feltölt. Istvánnal belekezdtünk a Rogers-klubba, ahol a meghallgatásban szeretnénk fejlődni, és közben jól meghallgatjuk egymást... Néha egészen bele tudok érezni a másik helyzetébe. Néha vannak jó éneklések, amik egészen magukkal ragadnak. Egyszer-egyszer vannak olyan szentségimádások is, mikor egészen ott tudok lenni.

Ezek mind nagyon fontos fényforrásaim lettek. Végre nem magamra figyelek! Néha egészen el is felejtem magam. Egész szabadnak érzem. Azt hiszem, most valami ilyesmit jelent nekem a szeretet, valami ilyen fényre vágyom, és hogy majd egyszer én is így tudjam sugározni a bennem élő elrejtett Fényt.

Szeretnék fejlődni a Ráhagyatkozás lelkületében. Hogy végre elhiggyem, hogy a világ jó, hogy az emberek is jók, és még én is az vagyok, lehetek, és minden ami történik, az javunkra van.
A kertért sem szeretnék aggódni. A terményeknek is biztos meglesz a helye. Az aszaltgyümölcsöket kérte Tamás karácsonyi ajándékoknak. Jó helye lesz biztos.
Aztán gondolkoztam, ha már "termékek", adni kellene nekik valami dizájnt. Vagy legalább valami jelet, vagy szöveget, ami kifejezzi a lényegét, a hozzáállásom, és talán a Jézus Szíve TSz eszményét is. Megtetszett egy kis csomag, amit Nemeshegyi Péter atya kapott japán barátaitól. Néhány kis sült algás, halas keksz volt benne. Megkérdeztem, mit is jelent a felirat rajta. Ő valahogy így fordította:

"Tiszteletreméltó "EGY"
Belevetettem a szívemet, és úgy sütöttem meg. (Elnézést kérek, hogy) csak egy az egész, de minden egyes ízét élvezd!"

Valami hasonló frappáns mondatot kerestem, de nem jött ihlet rá. És akkor eszembe jutott, hogy legutóbb mesélte Balázs, hogy Józsi már úgy mondja a TSz-t, hogy Jézus Szíve Termő Szövet. Aztán úgy találtam, hogy ez eléggé kifejezni a lényeget, legalábbis én bele tudom érteni az én hozzáállásom. Valahogy úgy foglalnám össze, hogy szeretetből munkálkodni. Ennek forrása nekem a bennünk élő Jézus, és a vágyam, hogy ez a bennünk levő jó mag, a kis csírázó kezdeményezések növekedjenek, egykor kivirágozzanak és gyümölcsöt teremjenek, a szeretet gyümölcseit. Már nem az termény, a végeredmény lesz a lényeg, hanem hogy az eső, ami lehullott felülről ne térjen úgy vissza, hogy nem hoz az Istennek is gyümölcsöt. És vágyom rá, hogy ez ne csak magamban, hanem másokkal való kapcsolatokban is növekedjen, fejlődjön, tovább terjedjen, élő szövetté alakuljon. Ez azt hiszem átadható mindenféle munkára és nem munkára is.

Azt hiszem ideákkal elég jól el vagyok látva... Most ez egy nagy álmom, hogy a szeretettel, szívvel végzett munka, vagy akár csak egy mosoly is  már el tud indítani olyan láncolatot, ami jobbá teszik ezt a világot, amit most olyan szomorúnak és szürkének látok.
A hitem, hogy a szeretet lángja aztán terjed tovább magától, és erősebb minden sötétségnél.
Eszembe jut Wagner Viktória mondata is, hogy " a mi fegyverünk a megdöbbentő szeretet"
Valahogy ebben keresem a helyem...


De szeretnék  az erdőben fa lenni
Hogyha engem meggyújtana valaki
Elégetném ezt a cudar, ezt a cudar világot,
Közepében meghagynám a babámat.

Egyik este tekertem haza a kertből. A rövidebb, de meredekebb utat választottam. Nehéz volt a táskám, és nem működött a váltóm könnyebb fokozatai. Lassan vonszoltam fel magam a kis dombon a Hegyalján. A járdán jött szembe valaki. Mikor mellém ért, rámkiáltott:
- Nem kérsz egy kis lendületet?
_Nem kösz! - vágtam rá reflexből. Gondoltam, megint valaki, aki csak csúfolódik rajtam. Inkább hagyna békén.
De nem törődött vele. Odalépett gyorsan mellém, és jópár méteren keresztül futva megtolt felfelé az emelkedőn...
Erős, emlékezetes lendület volt, máig erőt ad.
Köszönöm!

Lásd meg, Urunk, a te népednek sanyarúságát, és küldd el az Eljövendőt,
Küldd el a Bárányt, a földkerekség Urát. küldd el a kősivatagból Sion lányának hegyéhezhogy elvegye rólunk fogságunk igáját.

Vigasztalódjál, vigasztalódjál én népem! Hamar eljő üdvösséged.
Miért merülsz a gyászba? Miért fog el ismét a fájdalom?
Ne félj már! Megmentelek téged, mivel én vagyok a te Urad Istened,
Izrael Szentje, a te Megváltód.