Érik a cseresznye...Leírom nektek, hogy használja fel ezt az Isten az én tanításomra...

Ott kezdődött, hogy én már a télen sok szép álmot szőttem a cseresznyével. Van itt a kertben egy hatalmas fa, meg egy kisebb, és még két meggyfa is. Én nagyon szeretem a gyümölcsöket, és a velük való foglalatoskodásokat is. Kezdve onnan, hogy a  magról facsemetét nevelni, beoltani valami jó fajtával, aztán szép koronát nevelni, metszegetni, ápolgatni. Persze az is benne van biztosan, hogy nagyon szeretem látni ahogy növekszik, és persze a gyümölcsöket is, megenni, és a különbözőképpen  elrakni a nehezebb időkre is, lekvárnak, kompótnak, vagy aszalva. Sok jó emlékem is kapcsolódik ilyen szüreti alkalmakhoz, befőző kalákákhoz családdal, barátokkal...

Szóval tervezgettem, hogy itt vannak ezek a szép nagy fák, ráadásul szépen virágoztak is tavasszal, akkor épp nem esett sokat az eső, a méhek is járhatták, komoly fagy sem volt, szép termés ígérkezett. Én meg elgondoltam, milyen szép is lesz, hogy ezt a rengeteg termésre hívok sokakat, csapunk egy vidám szüreti alkalmat, igazi közösségi programot, szüreteléssel, befőzéssel, énekléssel, beszélgetéssel, tábortűzzel...

Aztán szép lassan észre kellett vegyem, hogy ez így nem fog menni. Először is, valamiért mégsem kötődött annyi gyümölcs. Nem baj, gondoltam, úgysem foganak hatalmas tömegek jönni, jó lesz így is. Aztán kigondoltam a hétvégét. Kiderült, akkorra már van egy másik közösségi program. Nehéz volt megküzdeni magammal, engedni a nagy akaratosságomból. De aztán rájöttem, jobb lehet így másoknak is, nekem is, minthogy itt pár üveggel  több befőtt lesz a polcon. Aztán kiderült, hogy ez a fa elég elhúzódóan érik, így nem is lett olyan nagy felesleg, aminek nehéz lett volna helyet találni...

De aztán jött a következő terv. Ismertem már évek óta a közelben, egy nagy társasház előtt egy hatalmas, igazi feketecseresznyefát. Az utóbbi években nagyon sok volt rajta. Régebb csak eszegettem róla, és láttam, hogy aztán a többi ott rohadt a fán...De tavaly már megkérdeztem, hogy ha senki sem szedi a házból, én szívesen szednék többet is. Mondták, nekik nem nagyon van rá erejük, idejük, kedvük, annyira nem is szeretik, esetleg egy kis kostolót adjak. 

Szóval kinéztem már az idén is ezt a fát, és sokat járt a fejembe a mézédes "fekete arany"...Kerestem az alkalmat, hogy hogyan lehetne ezt betervezni. De ahogy jöttek a napok, mindig adódott valami, ami közbejött, amit úgy éreztem, fontosabb. Már kezdtem kicsit kétségbe esni, mert volt néhány kisebb eső, nem fog e lerohadni, aztán meg, hogy nem  fog e túlérni, és lepotyogni? Nem vész e kárba a föld drága gyümölcse, miközben itt a sok üres befőttesüveg, előkészített aszalókeretek, és sok szorgos kéz?

De vizsgálgattam magamban, hogy mennyiben hallgassak ezekre a vágyaimra, mennyire segítenek előre, amik a cseresznyefa felé hajtanának. Hogy szeretném magam teleenni cseresznyével, az nem annyira. Hogy minél több lekvárosüveggel, aszaltgyümölcs készletekkel bebiztosítsam magam, talán az sem annyira. A sok aggodalamskodás, félelem sem biztos, hogy jó irányból jön.

Egyik reggel már nem bírtam a sok aggodást, felkeltem kicsit korábban, és elmentem egy órára szedni. Reméltem, hogy így, mértékkel, hátha javunkra válhat. Kicsit ettem is, de hoztam haza is kostolóba, meg kicsit kedvcsinálásképpen. Meg aszaltam is egy keveset, hogy lefotózhassam nektek is, hasonló célzattal...

Aztén közeledett a hétvége, na gondoltam, itt az alkalmas idő...De a szombatot már megint hamarabb lefoglalták. Na jó, gondoltam, akkor a péntek délutánra próbálok hirdetni valami kalákafélét. Már épp nekiláttam volna a szervezés nehézségeinek, de megszabadított a további bonyodalmaktól, hogy a tesóm szervezett egy délutáni énelést...

De akkor már csakazért is elmentem, és szedtem, és ott nekiláttam a befőzésnek. Végülis jó volt így, jól megfértünk egymás mellett. De aztán ott sem maradtam végig, mennem kellett tovább.... De így legalább otthoniakra is hagyhattam a munkából és annak a gyümölcséből is...

Péntek volt, és szerettem volna valami kedves áldozatot hozni az Istennek, és jobban elfogadni a történéseket, úgy, ahogy Ő jónak látja. És ehelyett aznap Ő halmozott el bőségesen minden ajándékával, és sok kívánságomat, tervemet teljesítette. Én sokszor elbukok, és csak rájövök, hogy  csak ezeket tudom igazán Neki adni, és az imádságaimat, hogy könyörüljön rajtunk...

De másnap újra tervezni kellett. Igaz, volt akinek már mondtam, hogy lehetne szombaton is szedni, befőzni. De mehettem volna egy másik barátomhoz, akit már rég nem tudtam meglátogatni, csak ígérgettem, hogy majd egyszer, ha arra járok, besegítek kicsit a kertben is. Ha nagyon akartam volna, az itteni kert, a kötelességeim elengedtek volna. De nem ment. Itt ragadtam a cseresznyefánál és a terveimnél. Persze még így is többször újra kellett tervezni a napot, el kellett engedni sok mindent... most ezeket már nem írom itt le. De éjfélre a dunsztban voltak az üvegek, és az aszalón száradtak a gyümölcsök...

Szóval így tanítgat engem az Isten újratervezni. De hát hiszen épp ezt kértem Tőle, tanítson meg elengedni sok görcsös ragaszkodásomat, akaratosságomat, és mutassa meg, mi aza akarata velem!

A mohóságomra is kaptam leckét. Valakitől hallottam ezt a bölcsességet, hogy a "világ fiai" azt mondják, hogy az a tied, amit megeszel. A pusztai atyák szerint viszont az a tied, amiről szeretetből sikerült lemondanod. Azt gondoltam, így kell most nekem is megbarátkoznom azzal, hogy látszatra, mennyiségre nem fogok tudni sokmindent felmutatni. Bár tudnék a szeretetből való lemondásokkkal, újratervezésekkel kincseket gyűjteni az örök életre! És nem elbukni olyan sokszor gyengeségeimmel a kísértésekben. Megtalálni, végre, hogy a föld sok édes gyümölcse hogyan szolgálhat magunk és mások egészségére és üdvösségére. Az elmúlt héten ki is hallottam valahonnan ezt a szentírási részt, hogy teremjetek inkább maradandó gyümülcsöket! És voltam a Jézus Szíve búcsún, ahol Navartil Andrea énekelt egy nagyon szép moldvai éneket, hogy "Sosem láttam szebb termőfát, mint Úr Jézus kersztfáját, mert az vérrel virágozik, Szentlélekkel gyümölcsözik..."

Van még mit tanulnom, de még talán kapok kis időt is, hogy fejlődjek, irgalamt, ami felemel, és erőt, hogy nekifeszüljek az előttem álló feladatnak. És kérem az Istent, hogy legyen mellettem, formálja szívemet az Övéhez hasonlóvá. És kérem, hogy ne hagyja el azokat sem, akiket én most elhagytam, és irgalmazzon azoknak is, akiknek én nem tudtam, szeretettel:
SÁ