Nagyon erősen bennem maradt ez a mondat. Még adventben keveredtem a görögkatolikus honlapra, ahol akkor ezzel indult az oldal: (és szerencsére nem is vették még le, azóta is úkjrahallgatható...)
http://www.gorogkatolikus.hu/karacsony.html
Azóta nagyon megszerettem ezt az éneket. Teteszett a keleti hangzásvilága, és hogy olyan szépen, szabadon, kieresztett hanggal ki tudják énekelni az Isten dícséretét. És megtetszett a szövege is Izaiástól: rádöbbenni, megtapasztalni, hogy tényleg velünk van az Isten. Én legalábbis mostanában ezt sokszor tapasztalom. Néha egészen közelről, mikor emberek kísérnek el egy darabon az utamon, szeretettel, türelemmel, figyelemmel, jó szóval és szívvel. Kapcsolatok, barátságok, közösség alakul. És a körülöttem levő események, körülmények is szépen alakulnak, sokszor megvan az az érzésem, hogy épp így a legjobb, épp ezekre van most szükségem, köszönet érte mindenkinek. Most eó ebben benne lenni, részt venni. Most új felfedezésem az együtteremtés szó, amit egy jezsuitától olvastam. Most ezt találom egy jó hozzáállásnak.
Mert azért azt el kell mondjam hozzá, hogy ezek az "alakulások" egyáltalán nem olyan magától értetődő dolgok. Újra és újra megtapasztalom, hogy egyáltalán nem látok konkrét, biztos lépéseket, kereteket, terveket. Persze bennem is lennének szép elképzelések egy békés jövőről, szép téli estéken ülni egy kis parasztházban a konyhában, csenben a tűz körül, és tapasztalni, hogyan melegít az kívülről és belülről...
De az élet most nem ezt adja. Én szerettem volna új ösvényeket taposni, és az Isten most ezt megadta. Ebben az Önkéntes Év programban új helyek, új emberek, új keretek alakulnak. Minden másképp alakul, mint én terveztem. Ahogy az ének, Izaiás is mondja:
Fegyverkezzetek bár, le fogtok győzetni;
Övezzétek föl magatokat, le fogtok győzetni;
Tartsatok bár tanácsot, meghiúsul az;
Osszatok parancsot és nem lesz meg az;
De így lesz nagyon intenzív az Istennel és az emberekkel. Megkívánja az állandó figyelmet, bizalmat, és ráhagyatkozást, elengedést, és a szerető hozzáállást, legalábbis megmutatja, hogy ebben szükséges fejlődnöm...
Azt is mondja ez a rész nekem, hogy ha Őrá bízom az ügyemet, akkor valamiképpen ő áldását adja rá:
A ti félelmetek szerint nem félünk
és nem rettegünk;
A seregek Urát, őt tartsátok szentnek, ő legyen a ti
félelmetek;
Ő (legyen) rettegéstek és ő
nektek szenteléstekre leszen;
És én várom az Urat és őreá fogok
várni...
Talán már kezdtem berendezkedni kicsit, hogy itt kitapostunk egy ösvényt. Megszerettem a házat, a kertet és az embereket, a munkákat is. Most mégis úgy tűnik, Miskolcra megy a Jezsuita Önkéntes Év. Én nem látok előre, nem tudom, én hol leszek, de azt hiszem kezdek megbarátkozni ezzel a bizonytalansággal, egyre több értékét fedezem fel az effajta szegénységnek.
Tegnap Hofi atyától hallottam, hogy "Mindenütt jó, de legjobb: úton". Hát ezt most én is így tapasztalom. Mert nem tudom, hogy alakul az életem, de egyre nagyobb a bizonyosságom, hogy "végül minden jóra fordul" és hogy "nekem most épp ezekre a dolgokra van leginkább szükségem"...
Nem tagadom, azért van bennem türelmetlenség is, fájdalom is, találgatás is, hogy hogy fog az én életem kibontakozni...
A kerttel is így vagyok. Volt ez a kis melegebb időszak, a madarak már tavaszt énekeltek. Én is kicsit belelendültem a kertbe: őszi elmaradásokat pótoltam, még barack, mandula, körte, fokhagyma magokat raktam még földbe, hogyha megjön a tavasz, elindulhassanak. Beindultam a tervezgetésben is. Szeretnék egyfajta "evangéliumi kertészkedés" szakkört indítani azoknak, akik itt ragadtak a városban, de keresik a természettel való együtteremtés szépségeit...
A múlt héten egy nagy mandulaágat is levágtunk. Sok kis virágbimbós ágat csokorba szedtünk és vízbe raktunk. Az ablakomba is jutott belőle néhány. Most ezeket nézem sokszor: napról napra hogyan pattannak ki a rügyek, hogyan jelenik meg először a zöld, aztán most már egy kicsi rózsaszín is látszik a szirmokból a csúcsukon. Kezdem érteni azt a mondást, hogy a gazda szeme növeli a vetést...
És az a bizalmam, hogy a legfőbb Gazda, a Jézus Szíve Tsz feje is nagy szeretettel néz le ránk, és ez a tekintet minket is segít a kibontakozásban, növekedésben, szeretettel:
Áron
