Az aratnivaló sok, a munkás kevés...
Megérett a búza, van mit aratni, hála Istennek! És az aratnivaló most is sok, a munkás kevésnek tűnik. Mostanában sokat gondolkozom a "sok munkán", tennivalón. Néha olyan soknak és sürgetőnek érzem, hogy nem hagyok időt a pihenésre, az imádságra és más emberekre. Jálics atyától olvastam az időbeosztásról, hogy jó egy sorrendet felállítani, miszerint első az egészséges alvás, evés, mozgás, utána jön az imádság, aztán a közösség, és csak utána a munkára szánt idő. Én meg sokszor épp fordítva vagyok: sok munát szeretnék kipipálni, miközben sokszor fáradt és szétszórt vagyok, hogy másokra és az Istenre figyelni tudjak. Nemrégiben hallottam, hogy abban a felszólításban, hogy vegyük fel minden nap a keresztünket, az is benne van, hogy időnként le kell tudni tenni, új erővel kell feltöltődni. Foglalkoztat Márta és Mária története is, hogy Mária a jó részt választotta, én meg sokszor inkább Márta sürgés-forgásában találom magam.
Az Isten meg is mutatta, mi ennek a hozzáállásomnak a következményei. Egyik reggel ígértem Miska bácsinak, hogy átmegyek, segítek visszavágni egy fát. De még előtte gyorsan ültetni, kötözni, locsolni akartam, mert aztán már onnan akartam tovább menni Bkeszi-Páty-Zsámbék körútra. Gondoltam, az a favágás nem olyan sürgős, csak megvár Miska bácsi. De nem így lett. Azt gondolta, talán nem is jövök, nekilátott ő, és egy megcsúszással le is esett. Ezzel fogadott: "Uram, ha itt lettél volna, nem történt volna meg a baj..." Kértem már régebben az Istent, mutassa meg világosabban, mik a bűneim, és adjon őszinte bánatot hozzá...Hát most megadta.
Délután nagy vihar jött. Gondolkoztam, visszaforduljak-e, feladjam e a következő napok terveit. De nem adtam. Régen nem jártam előző években gondozott kertjeimben, barátaimnál. Azon aggódtam, hogy én most magukra hagytam őket, biztos el vannak havazva, és sok az aratnivaló (Zsámbékon egész konkrétan is). De nem így tapasztaltam. Nagyon szépeknek találtam a kerteket, és az emberek is egész jól megvannak nélkülem is. Persze van emiatt kicsit fájdalom is bennem, de örültem, hogy akiket én így "elhagytam", azokat az Isten nem hagyta el. Mindenesetre úgy láttam, nem a munkaerőm hiányzik nekik, nem azzal tudok leginkább segíteni nekik. Talán másképp lehetne ajándékoznom az időmet, erőmet, magamat. És inkább késznek, nyitottnak lenni, hogy hívhassanak, kérjenek. Addig meg távolról is tudok szeretettel gondolni rájuk, és ez is lehet egy hatodik szeretetnyelv...
A múlt héten meg egy "gyerektáborban" voltam Terézanya nővérekkel. Ott is sok tennivaló, éjaszakázás, pörgés. Kicsit irígykedtem a nővérekre, akik jobban beosztják az idejüket, töltekeznek, és tényleg már csak a jelenlétükkel is sugározzák az Istent.
Szóval azt hiszem az aratnivaló lehet sok és a munkás is lehet kevés, ha az Istennek így tetszik. Megpróbálok hozzá fordulni, hogy segítsen ezt a feszültséget elfogadni, és megmutatni, mi az Ő aratása, amit épp most épp rám szeretne bízni, szeretettel:
SÁ
