Elnyíltak a hóvirágok, de el már azóta a jácintok is, és a tulipánmező nagy része is. De most kezdenek a leg különlegesebbek nyílni. Csak néhány van belőlük, de nagyon szépek. Fehér és lila cirmosak, meg kicsi hegyes sárgák. Féltem, hogy a nagy szárazságban nem is fog tudni kinyílni a bimbójuk. De aztán pénteken meglocsoltam kicsit, hamár eső nem akar jönni.

Érdekes volt visszaolvasni a januárt. Akkor rengeteg eső volt, a nap alig sütött ki, pár muskátli várta a tavaszt. Most rengeteget süt a nap, de eső szinte semmi. Ablakom viszont kizöldült, néhány muskátli ki is virágzott, a paprikák pedig már csak a kiültetésre várnak, sok más mellett. Mégis itt vagyok legtöbbet, itt tudok mindennap rájuk nézni. A radványkertbe nehezebb a rendszeres gondoskodás. Erre érzékenyebbeket ezért ide vetettem az ablakomba, kis cserepekbe.

Már gazdát is talált sok palánta. Más terményeimből is elajándékoztam, némelyeket eladtam. 

Észrevettem, hogy ezekkel nem tudok nem foglalkozni. Aztán meg gondba vagyok a végén, kinek is, minek is csináltam? Aztán azért sokszor kerül gazdája. Most még az önállóságomat, egyfajta nagyobb szabadságomhoz is segítenek. Kicsiben próbálgatom, mennyire tudnám magam fedezni a költségeim. És úgy tűnik most, menne ez is.

Lelkiekben is nagyobb szabadságot élek meg. Úgy tűnik most, hogy nem a kitaposott jezsuita ösvényen megyek tovább. Ők mégis jók hozzám. Csodálom is, és hálás vagyok érte, hogy egyfajta utócsaládi gondoskodást kapok tőlük. Még egy kis védett időt arra, hogy a szárnyaimat próbálgassam, az önálló kirepüléshez...